Két lemuriai tűzpapnő és a világot veszélyeztető sárkány története. Cél: az Anya archetípus gyógyítása. A hit. Tesztelés alapján tudjuk, hogy az előző történetnek van még egy kapcsolódása. A célkitűzéskor még úgy értjük, folytatása, azonban az idő tesztelésekor kiderül, hogy a lineáris időben előzményről van szó. A tesztelés szerint következményről. Az időpontokat összevetve időhurok, vagy körkörös …
Négy utazás Lemuriába – 3. állítás (Hasadás a női tradícióban)
Igyekszünk tovább haladni a női közösségek történetében. Keressük, hogy mi volt az a hasadás, amit még gyógyíthatunk úgy, hogy önmagunk is gyógyuljunk, s a női közösségek számára gyógyító hatásuk legyen. Izomteszt alapján a paraméterek: Idő: i. e. 87861 Hely: Lemuria, külső sziget, faluközösség. Személyek: archetípusok, illetve női minőségek: Leány 1 és Leány 2. Anya Bölcs …
Négy utazás Lemuriába (2. állítás – Szakadás a szerelem papnők rendjei között)
Kérjük, hogy megismerhessük azt a történetet, amelyben az aranykori harmónia és a szerelem papnők közötti összhang sérült. Kérjük, hogy ebben a történetben azok az ős-sérülések mutatkozzanak meg, amiben mi is érintettek vagyunk. S kérjük, hogy egy védett, biztonságos, gyógyító történetet kapjunk. Idő: i. e. 61.000. Izomteszt alapján a paraméterek: Hely: Lemuria Személyek: szerelem papnői iskolák …
Négy utazás Lemuriába 1. állítás (Lemuria, központi sziget)
Lemuria az emberiség egyik legrégebbi aranykora. Így tűnik fel az állításokban. Az első állításban egy aranykori mintát kértünk, amiben a női közösség tagjai tökéletes harmóniában működnek együtt egymással, a természettel, a misztériumokkal stb. Azért kértük ezt a mintát, hogy felvértezzen bennünket a későbbiekben várhatóan tapasztalható fájdalmak ellen. Izomteszt alapján a tér és idő, ahova mennünk …
Négy utazás Lemuriába *** Kollektív teres állítói nap *** Bevezető
Egy frissen végzett NEF csoport záró foglalkozásaként kollektív teres, női mintákat gyógyító állítói napot tartottunk. A csoport azért gyűlt össze, hogy a Női Energia Fitnesz tanulása, gyakorlása során megismert női minőségeket mélységében megtapasztalja, s az esetlegesen csoportszinten meglévő blokkokat, mintákat oldja egy kollektív teres állítás keretében. A bevezetőmben Bert Hellinger, Pozsgai Nikoletta, munkásságáról, majd a mező, a generációs és …
Állítói nap – egy kis biztatás
A tapasztalt problémák, feltörő érzések, érzelmek mögött mélyebb emlékek rejlenek, amelyek magukra vonják a figyelmedet, kérik energiáidat. Ezek lehetnek régi traumák, rossz tapasztalatokból származó félelmek, szorongások, hitetlenség, akár betegség, vagy a vágyak nem teljesülése. Tegyünk – “ellene” valamit? Vagy vigyünk megértést, békét, szeretetet oda, ahol most nincsen? Formáljuk lágyan a valóság bennünk élő képét vállalva …
Az elveszített ikertestvér – amikor az életünk fele oda van…
Az ikertestvér elvesztése az egyik legmélyebb, legkiterjedtebb fájdalom élmény. Sokan hordozzuk ezt. Lentebb ismertetem az elismert kutatók, Alfred és Bettina Austermann “Dráma az anyaméhben” című könyvének tartalmát. De mielőtt elolvasod a nagy hatású leírásokat, kérlek, tudd, hogy ebből is van kiút. Gyógyulás személyiségintegrációs állítás segítségével Ez az egyik legjobb, legkomplexebb hatású eszköz, ami a …
Személyiségintegrációs utazási iroda
Így tavasszal, hogy már langyosabbak (talán) a szelek, és lekerül rólunk a kabát, lehet, hogy néhányunk számára új utak nyílnak. Hadd ajánljam nektek a “Személyiségintegrációs utazási iroda lélekútjait” 🙂 Térből térbe, időből időbe. Az örömteli visszatérés garantált 🙂 Hitelesnek elfogadott, hivatalos oldalakon jelenik meg szinte naponta cikk a generációs blokkok hatásáról, oldásuk szükségességéről. A sok rendelkezésre …
A csoport
Egy maximum 5-17 fős, a jóra szövetkezett csoport dolgozik együtt. Vannak néhányan, akik rendszeresen járnak állításokra, és mindig vannak újak. Állításvezet: Bottyán Katalin. Jelentkezés: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/
Klasszikus családfelállítás és személyiségintegrációs állítás a gyakorlatban
A családfelállítást leginkább a család- vagy klánleképezés szó értelmében írhatjuk le. (A klán, azaz a kibővített család fogalmáról ITT olvashatsz.) Ha családfelállítást kérsz, vezető és a csoport segítségével képet kapsz a családrendszeredről. Az állítás során képviselők, más néven segítők jelenítik meg a családtagjaidat, és érzékelhetővé válnak az őket összekötő erők. Ezáltal megláthatod, hogy milyen kiegyenlítetlenség az, …