Egyiptomi fáraó és felesége dombormű
állítástörténet családállítás dimenzió állítás gyermek ikerláng ikertestvér önismeret Személyiségintegrációs állítás szerelem

A Családösszerakó kör 10. alkalmának témája: Mi van még a rendszerben, ami fontos számomra?

A Családösszerakó kör 10. alkalma egyfajta zárás. Arra szolgál, hogy összefoglaljuk, integráljuk a hosszú folyamatot. Kicsit olyan is, mint a 9 hónapos magzati lét után az aranyóra vagy a gyermekágy időszaka: fokozott gondozás, kapcsolat jellemzi. 

A Családösszerakó kör 10. alkalma is mély felismeréseket hoz. Látszik ez ebből most megosztott történetből, ami rövid, jól érthető, logikus és vidám. 

Dóri a Családösszerakó kör 10. alkalma kapcsán a párkapcsolatában kért segítséget. Elmondta, hogy a kör hatását nagyon jónak érzi. Az egész családjával, de különösen az édesanyjával remek lett a kapcsolata. Az élete minden szempontból jól alakult. A párkapcsolatában azonban maradt valami fura érzés, egyfajta antimágnes kapcsol be néha. Ennek gyökerére szeretett volna oldást, átalakítást kérni. 

Az állításban valóban látszott, hogy Dóri és párja között mintha lenne egy láthatatlan buborék, aminek a szerepe az, hogy részben összekösse, részben pedig egy bizonyos távolságban tartsa őket. A képviselők elmondták, hogy nem tudnak közelíteni egymáshoz, nem jutnak át ezen az energiabuborékon. 

Harmadik szereplőként behívva ezt a minőséget, egy kicsi gyermek, majd egyre inkább éppen hogy megfogant magzat energiáját érzékeltük. A mező egyértelműen megmutatta, hogy ez a magzat konkréten Dóri párja az édesanyja méhében. Valamiféle gyengeség kapcsolódott hozzá. Egyértelmű volt, hogy ez a gyengeség egy korán elvesztett ikertestvér miatt született meg benne. 

Felállítva ezt az ikertestvért, egy különös jelenséget láttunk. Ez a lány gyermek egyértelműen ült le Dóri képviselőjének lábai elé, és vékony kislány hangon elmondta: hogyhogy nem emlékszel rám? Elkísértelek, mert arra szerződtünk, hogy egész életünkben együtt leszünk. Hogy lehettem volna a párod, ha a testvéredként születek meg? Akkor visszafordultam, hogy a párodként újra össze tudjunk kapcsolódni. Itt vagyok! Ismerj rám! Örülj nekem teljes szívvel!

Azt a boldogságot, vidámságot, szeretetet nem is lehet igazán szavakba foglalni, amit ekkor láttunk. A Dóri párjának képviselői, mind a felnőtt, mind a magzat, teljesen felszabadult és örömmel tudott Dóri mindkét képviselőjével kapcsolódni. 

E mező gyorsan transzformálta a magzatok szereplőit a kapcsolatukból a jövőben szület(het)ő gyermekek képviselőivé, akik jó testvérekként,  boldog gyermekekként álltak be a helyükre.

Ezután pedig már csak egy oldásra volt szükség: Dóri kiskutyája is “bejelentkezett”, aki azt kérte, hogy visszaadhassa azokat az energiákat, amiket ebből a történetből ő hordozott, képviselt Dóri számára mostanáig. Mind a születendő, mind a múltbeli (Belső gyermek) minőségeket szeretné mostmár letenni, és innentől mint kedvenc kutyus teljes mértékben önmagaként folytatná az útját. 

A háziállatok, erőállatok és más élethullámok és az ember kapcsolatáról is kellene sokat írnom. Meg is teszem, mihelyst lehetőségem lesz rá. 

Állításra, Családösszerakó körbe jelentkezhetsz: szemelyisegintegracios.allitas@gmail.com, vagy https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/

Facebook csoportomban folyamatosan megosztok értékes tartalmakat. Kérlek, ide is csatlakozz, ha ezt a cikket érdekesnek találtad.  https://www.facebook.com/groups/csaladallitasesszemelyisegintegracio

Egyiptomi fáraó és felesége dombormű
Egyiptomi fáraó és felesége. Az egyiptomi szerelmesek fivérnek és nővérnek hívták egymást.

Katalin

Személyiségintegrációs tréning vezető vagyok. Szeretettel várlak, ha a családállítás, a drámatechnikák és a kineziológiai izomteszt ötvözéséből álló komplex eszköztár segítségével szeretnéd gyógyítani, oldani családi, munkahelyi, vagy bármely társas problémádat. Önismereti és öngyógyító módszer, tehát saját belső világodban dolgozunk egy támogató légkörben. Az állítói napok helyszíne jelenleg Budapest és Jászberény.
Egyéni vagy csoportos állításra, coaching ülésre jelentkezhetsz a szemelyisegintegracios.allitas@gmail.com email címen, vagy töltsd ki a jelentkezési lapot: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/

Családállítóként Pozsgai Nikoletta tanítványa vagyok, de alkalmazom azokat a felismeréseket is, amelyeket sok év önismereti munka és különböző tanulmányok során magam szereztem. 7 éve vezetek rendszeresen családállításokat. Ezekről visszajelzéseket, leírásokat olvashatsz ezen az oldalon.

Eredeti szakmám szerint etnográfus és kulturális menedzser vagyok. Etnográfusként, kulturális antropológiát is tanultam, s az egyéni élettörténetek, a személyiség, mint az életpálya, életút, forrása ragadott meg. Egyéni sorsok, sokszor traumatikus élettörténetek feldolgozása érdekelt legjobban, illetve az egyén és a közösség viszonya. A narratív identitás elmélet és a gyógyító beszélgetés eszköztára indította el a keresést, melynek célja a családállításokon való részvétel, majd az állításvezetői képzés elvégzése lett. Kulturális menedzserként, szervezetfejlesztőként több közösséget alapítottam, vezettem. Dolgoztam a legkülönbözőbb érdeklődésű, hátterű felnőtt és gyermek csoportokkal, rendeztem kiállításokat, vezettem gyermekművészeti foglalkozásokat, rendezvényeket és táborokat. Mindezek mögött önálló művészeti tevékenység állt. Életem során folyamatosan összegeztem az olvasás, tanulás, tapasztalás alkotás és ráérzés által szerzett ismereteket, és igényem volt rá, hogy ezeket formába is öntsem. (Ezekből egy keveset meg is osztok, keresd a menüben az alkotások menüpontot.)

A 2013 óta elmúlt időszak egyik legjelentősebb hozadéka volt számomra, hogy – figyelmemet, időmet néha extrém módon igénybe vevő munkahelyi és magánéleti körülmények között – elvégeztem a Pozsgai Nikoletta Katalin által kidolgozott személyiségintegrációs állításvezetői képzést, ami a családfelállítás egy komplexebb és – tapasztalatból mondom – nagyon hatékony módja. Magam azon túl, amit korábban tanultam, és amit állításvezetői munkám közben a mező tanított nekem, elsősorban azt az utat követem, amit Nikoltól láttam, tehát az ő tanítványaként határozom meg magamat úgy is, mint állításvezető és úgy is, mint Szinkron 1-2 oktató, Szinkron 5/A és alapfokú NEF (női energia fitnesz) gyakorló.
Az én állítói napjaim többnyire úgy állnak össze, hogy 5-6 állítás személyes kérés alapján, és ha marad idő, lehetséges egy állítás a csoport közös árnyékára. Ezek nagyon izgalmas, a Kárpát-medence és a régi kultúrák életébe belepillantást engedő állítások, erős oldó hatással.

Saját módszeremmel dolgozom és fontos feladatomnak tartom a kollektív teres állítások vezetését. Ez inkább haladóknak való folyamat, ami út a fény ránk vonatkozó emlékezetében.

Megtisztelsz, ha problémáddal, kéréseddel megkeresel. Addig is, olvasgass az oldalamon. A leírások, visszajelzések segítenek eldönteni, ezt az élményt kerested-e.

Bottyán Katalin

Még szintén kedvelheted...