állítástörténet anya Atlantisz Bennünk élő Boldogasszonyok családállítás dimenzió állítás Inkarnációs tér kollektív tér leány Lemuria női kör papnő Személyiségintegrációs állítás természeti asszony

Anyaseb napi történetek 2. – A Fénygyermek árvasága

Második történet – a Fénygyermek árvasága

Az első anyaseb nap utolsó állításában két, már hosszú önismereti úttal rendelkező hölgy alkotta meg azt a célt, hogy el szeretnék érni az ősbizalom, önbizalom megélését, s megengedni maguknak az őszinte érzelmeket. Mindketten arra vágynak, hogy a bennük élő férfi és nő képe harmonikussá váljon, s szívből tudjanak kapcsolódni. Mindketten a méltó társukat szeretnék befogadni az életükbe. 

Az idő ie. 1342, Kárpát-medence, a hely a mai Somogy megye területe volt az izomteszt szerint.

Az állításban az előző leírásokhoz hasonlóan a papnő várandós lett, s gyermeke született. A gyermeket nevelőszülőknél helyezték el, akik biológiai értelemben készek voltak őt felnevelni, de azokat a finom képességeket, amelyeket papnő anyja tudott volna támogatni, természetesen ők elhanyagolták. 

A gyermek emiatt (is) folyamatosan a magányt, a család melegségétől való elszakítottságot élte meg. Távolról vonzódott a szentélyhez, az anyjához, de elérhetetlennek tűnt számára. Szenvedése óriási volt, s gyógyulása csak anyjának szeretete által, a végre elért, megkapott szerető ölelésen keresztül történt meg. 

Az állítás legfontosabb üzenete az volt, hogy sok Fénygyermek, azaz, azok a gyermekek, akiknek a genetikájában jelen vannak a papi/papnői képességek,  évezredeken keresztül folyamatosan vagy meg sem születtek, vagy érzelmi traumát, elválasztottságot éltek meg amiatt, hogy nem megfelelő körülmények között nevelkedtek fel. Az emberiség közös fénygenetikája így látensen, rejtőzködve maradt, nem tudott úgy fejlődni, ahogy jó lett volna. 

Sok állítás és egyéb oldás tapasztalata, hogy az atlantiszi kataklizma az ottani papok tetteinek következménye mai is zajlik. Mégpedig abban a formában, hogy a szakrális képességeket letiltja a társadalom. Az ősi szakrális birodalmak közül (Lemuria, Atlantisz és a Kárpát-medence) csak ez az utóbbi van jelen fizikai síkon. Itt is nagyon sok támadás, félreértés van jelen. Ugyanakkor hatalmas előny itt élni, mert itt még megvan a fénytradíció a föld emlékezetében és egyes kis csoportok elérhetik a hozzá való kapcsolódást. 

A Kárpát-medence szakrális története Boldogasszony őskorba nyúló története is. A Fénypapnők sérült tradíciója, a Férfi összetört története miatt a fénycsaládok sok évezreden keresztül nem jöhettek létre, ezért sok fájdalom, nehézség, tévedés terheli, árnyalja ezeket az emlékeket. 

Szerencsére a mező mindent megőriz és szeretettel átad annak, akiben ennek az igazságnak a magja mégis él. Én bízom abban, hogy a fiatal generációk számára megnyílik végre annak a lehetősége, hogy a fénygyermekek otthon boldogan, papnői minőségében szabad és megbecsült, a családban jelen lenni tudó anya és saját tanulási, beavatási útját megjárt apa támogatásával nőjenek fel. 

Fényotthon. Rózsaszín, női test, belső gyermek, fénygyermek, életfa

Ez most még nincs így, és sok fájdalom van még ezen a területen, de azon vagyunk, hogy gyógyuljon, ami gyógyulhat. 

Jelentkezés személyiségintegrációs családállításra

https://www.facebook.com/groups/327560687669674

Áldás

Katalin

Személyiségintegrációs tréning vezető vagyok. Szeretettel várlak, ha a családállítás, a drámatechnikák és a kineziológiai izomteszt ötvözéséből álló komplex eszköztár segítségével szeretnéd gyógyítani, oldani családi, munkahelyi, vagy bármely társas problémádat. Önismereti és öngyógyító módszer, tehát saját belső világodban dolgozunk egy támogató légkörben. Az állítói napok helyszíne jelenleg Budapest és Jászberény.
Egyéni vagy csoportos állításra, coaching ülésre jelentkezhetsz a szemelyisegintegracios.allitas@gmail.com email címen, vagy töltsd ki a jelentkezési lapot: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/

Családállítóként Pozsgai Nikoletta tanítványa vagyok, de alkalmazom azokat a felismeréseket is, amelyeket sok év önismereti munka és különböző tanulmányok során magam szereztem. 7 éve vezetek rendszeresen családállításokat. Ezekről visszajelzéseket, leírásokat olvashatsz ezen az oldalon.

Eredeti szakmám szerint etnográfus és kulturális menedzser vagyok. Etnográfusként, kulturális antropológiát is tanultam, s az egyéni élettörténetek, a személyiség, mint az életpálya, életút, forrása ragadott meg. Egyéni sorsok, sokszor traumatikus élettörténetek feldolgozása érdekelt legjobban, illetve az egyén és a közösség viszonya. A narratív identitás elmélet és a gyógyító beszélgetés eszköztára indította el a keresést, melynek célja a családállításokon való részvétel, majd az állításvezetői képzés elvégzése lett. Kulturális menedzserként, szervezetfejlesztőként több közösséget alapítottam, vezettem. Dolgoztam a legkülönbözőbb érdeklődésű, hátterű felnőtt és gyermek csoportokkal, rendeztem kiállításokat, vezettem gyermekművészeti foglalkozásokat, rendezvényeket és táborokat. Mindezek mögött önálló művészeti tevékenység állt. Életem során folyamatosan összegeztem az olvasás, tanulás, tapasztalás alkotás és ráérzés által szerzett ismereteket, és igényem volt rá, hogy ezeket formába is öntsem. (Ezekből egy keveset meg is osztok, keresd a menüben az alkotások menüpontot.)

A 2013 óta elmúlt időszak egyik legjelentősebb hozadéka volt számomra, hogy – figyelmemet, időmet néha extrém módon igénybe vevő munkahelyi és magánéleti körülmények között – elvégeztem a Pozsgai Nikoletta Katalin által kidolgozott személyiségintegrációs állításvezetői képzést, ami a családfelállítás egy komplexebb és – tapasztalatból mondom – nagyon hatékony módja. Magam azon túl, amit korábban tanultam, és amit állításvezetői munkám közben a mező tanított nekem, elsősorban azt az utat követem, amit Nikoltól láttam, tehát az ő tanítványaként határozom meg magamat úgy is, mint állításvezető és úgy is, mint Szinkron 1-2 oktató, Szinkron 5/A és alapfokú NEF (női energia fitnesz) gyakorló.
Az én állítói napjaim többnyire úgy állnak össze, hogy 5-6 állítás személyes kérés alapján, és ha marad idő, lehetséges egy állítás a csoport közös árnyékára. Ezek nagyon izgalmas, a Kárpát-medence és a régi kultúrák életébe belepillantást engedő állítások, erős oldó hatással.

Saját módszeremmel dolgozom és fontos feladatomnak tartom a kollektív teres állítások vezetését. Ez inkább haladóknak való folyamat, ami út a fény ránk vonatkozó emlékezetében.

Megtisztelsz, ha problémáddal, kéréseddel megkeresel. Addig is, olvasgass az oldalamon. A leírások, visszajelzések segítenek eldönteni, ezt az élményt kerested-e.

Bottyán Katalin

Még szintén kedvelheted...