Fény által küldött történet. Gyertyaszentelő meséje.
Kedveseim – kezdte meséjét az öregasszony, és jelentőségteljesen a fehér ruhás, körben ülő lányokra pillantott. Mindegyikük hóvirág koszorút viselt és a kezükben egy-egy szépséges gyertya volt. Ők maguk mártották illatos méhviaszból, és a kanóchoz is maguk sodorták ritka gyógynövények szárából a fonalat.
Este volt, a fényünnep estéje, és arra készültek, hogy meghívják az időbe, az év körébe a szépséges tavaszt.
Kedveseim, szólalt meg tehát az öregasszony – elmondok nektek egy történetet.
Réges-régen, a végtelenül ősi időkben csodás szépségben ragyogott a világ. A tündérek, a csillagkolóniák felemelkedett lakói, az emberek és az erőállatok jóságukkal annyi fényt gyűjtöttek, hogy úgy érezték, elég lesz mindenkinek.
Ezek a birodalmak mind annyira csodásan jók és szépségesek voltak, annyi csodát és gyógyítást tettek, hogy még bölcseik és tudóik is úgy látták, hogy végre teljesen meggyógyult és megtisztult a világ. Minden lény számára eljött a bőség és a boldogság ideje, és e négy élethullám képviselői elhatározták, hogy egy fényszövetséget alkotnak, és felemelik az egész világot az állandó boldogság birodalmába.
Örömükben, ahogy megalkották a szívükben ennek a csodálatos, mindenkit felemelő eseménynek a tervét, rengeteg fényt hívtak életre, s a világuk úgy ragyogott a teremtés közepén, mint egy gyémánt.
Hírvivőik bejárták a mindenség terét. A csillagokat, a levegőt, a vizeket, a föld felszínét és mélyét, a hegyek tüzes gyomrába is lementek, és az összes lényt meghívtak egy, a szövetséget megünneplő fénylakomára.
Meghívtak mindenkit, legyen az kicsi vagy nagy, erős vagy gyenge, jöjjenek, és részesüljenek a szeretet, a jóság és a bőség fényéből.
Jöttek végtelen sokasággal a lények, és szívük az örömtől felragyogott, ahogy látták a számukra elkészített ünnepi teret. Táplálta, tisztította és gyógyította őket a fény. Örömük csak hozzáadott a lakomához, és a fény nemhogy fogyott volna, de egyre több lett. Gyönyörűséges ünnepet ültek.
A tündérek, az emberek, az erőállatok és a csillagkolóniák képviselői ekkor felálltak és azt mondták: Mindenkinek jutott a fényből, amit teremtettünk. De ha van még valahol, bárhol a mindenségben egy ismeretlen lény, vagy akár sok, aki még éhezik, jöjjön, és vegyen a fényünkből annyit, amennyire szüksége van.
Ahogy ezt kimondták, hűvös szél kerekedett, és megérkezett az üresség szelleme. Odaért az ünnepi asztalhoz, és felszippantotta az egész ragyogást.
Éhes vagyok! – jelentette ki. Azt ígértétek, hogy jóllakattok engem.
Természetesen – mondták az egybegyűltek – a megkezdték a fényteremtő varázslatukat. Szívüket összefonták, szeretettel néztek rá, és a fény érkezett.
Az üresség szellemének azonban nem volt elég.
Még éhes vagyok! Adjatok fényt! – követelőzött.
Adtak neki, de egy idő után már elkezdtek gyengülni, és szeretetük, jóságuk fogyni kezdett. Bizonytalanok lettek, megjelent körükben a félelem, és a fénytérben lassan kibontakozott az árnyék.
A jelenlévők kétségbeestek és megpróbálták megmenteni a maradék világosságot. Elrejtették a szívükbe, nem osztották már meg a többiekkel. Egyre éhesebbek lettek ők maguk is. Így fordulhatott elő, hogy az erőállatok között harc ütött ki, és feláldoztak egy medvét. Az ő teste lett az utolsó étel az asztalon.
A tündérek ennek láttán döbbenten felálltak, és saját világukba vonultak, amit lezártak. Soha nem bocsátották meg ezt a szörnyűséget, de maguk között azóta is folytatják a fényteremtő áldástér építését, és láthatatlanul segítenek azoknak, akik ugyanerre törekednek. Csak igen ritkán vesszük észre őket. De néha, ha nagyon csöndesen ülünk a kályha mellett, lehet hallani, ahogy a tűz elementáljai énekelnek és dobolnak a lángban, vagy zenét alkotnak a megcsorranó jégcsapok csöpögéséből. Némelyik szentjánosbogár, akit júniusban láthattok a patakparton, szintén tündér, aki együtt táncol a többiekkel apró lámpását csillogtatva.
A csillagkolóniák lakói Boldogasszony anya vezetésével átölelték a medve szellemét, és magukkal vitték őt a csillagokba, ahol saját teret adtak neki: ő fogadja azokat, akik a földi világ körforgásából kiemelkednek, és a csillagkolóniákban születnek újjá. És ő gondoskodik a földre születő csillagküldöttek felkészítéséről és sorsáról is. Lányok, ne felejtsétek el, hogy a csillagkolóniák lakói is emberek. Előttünk éltek a földön, és a mai napig is velük egy csillagképet alkotunk: az isteni medve csillagképét. Ennek némelyik csillaga az égen van, mások pedig itt ragyognak, ezekben a gyertyákban, amiket hamarosan meggyújtunk majd.
Az állatok és az emberek itt maradtak a fényünnepre felkészített, ám mostanra már kifosztott földön, és elhatározták, hogy megpróbálják megtisztítani azt. Az emberek fényharcosai és Boldogasszonyunk itt élő papnői még ma is küzdenek Ármánnyal, az üresség szellemével, az állatok pedig részben szövetségeseink ebben, részben pedig járják a saját maguk által választott utat az erőállatok szellemeinek vezetésével.
Öregasszony, bölcs nagyanyánk, mit kellett volna másként tenniük?
Kedveseim, egyetlen dologról felejtkeztek el: a fényt, amit gyűjtöttek, nem ők teremtették. Az már eleve van. Egyetlen valakit nem szólítottak az ünnep asztalához, pontosan azt, aki a Fény forrása, a világ Teremtője és Fenntartója. Ő az, aki minden lényről, még az éhező ürességben élőkről és a lámpaoltogatókról is gondoskodni tud.
Mi most hívjuk meg őt, a rejtettben minket figyelő és fényünket hozzánk sugárzó teremtőt, hogy áldja meg a gyertyáinkat, Kérjük tőle, hogy fényünk elég legyen magunknak, és a hozzánk fordulóknak is.
Az öregasszony ekkor a karjait az ég felé tárta, és kimondta a szót: Fény.
Majd az égi fényt tenyereivel lehozta a szíve, az öle és a térdei terébe, és kimondta a második szót: Van.
Majd kezeit összeillesztette a szíve előtt és kimondta a harmadik szót is, amellyel a meghívott és a jelenlét terébe fogadott fényt bármikor tovább lehet adni a mindenségnek, bízva abban, hogy a forrásból éppen annyi jön hozzá, amennyire a lényeknek szüksége van: Áldás
A lányok ekkor felemelték és a nyiladozó hajnal fényébe érintették a gyertyáikat, amik fellobbantak, és azóta is égnek.
Áldás
E szellemiség által támogatott állításra jelentkezhetsz: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/
Csatlakozhatsz hozzánk a Facebookon: https://www.facebook.com/csaladallitasesszemelyisegintegracio
©Az írásaim forrásai: az általam vezetett csoportokban (Bennünk élő Boldogasszonyok köre, a kollektív teres állítói csoportok, saját meditációk és sajátélményes az oldások során) érkezett állítástörténetek. Ráérzés, intuíció, befelé figyelés, érzések megértése. Nem kitalált történet tehát. Én csak formába öntöttem, egybefűztem, gondozom és továbbadom őket. Így értendő a következő nyilatozat: Ez az írás és az oldalon található minden tartalom Bottyán Katalin etnográfus, állításvezető alkotása. Kérlek, az eredeti cikket oszd tovább, vagy hivatkozd meg a nevemmel.
