A téma sokunknak ismerős. Életünk fontos részeként tartjuk számon, hiszen minden pillanat, amit ebben az érzésben éltünk, erőteljes tanítással, könnyekkel, mosollyal, szépséggel ajándékozott meg bennünket.
2019 októberének végén egy egész állítói napot annak szenteltünk, hogy az ikertestvér, ikerláng, iker erők érzései közötti hasonlóságot és különbséget megismerjük, hogy Köszönet annak a hat társunknak, akik szívük legbelső titkait hozták a csoportba.
Általuk megláttuk ennek a témának az összetettségét, néha kuszaságát, az ikerláng szerelem szinte kozmikus perspektíváját, ígéreteit. Megnyíltak a magasabb dimenziók, ahol igaz és szabadon áramlik ez az érzelem, de megérkeztek a valóság gyakorlati aspektusai a személyiségünkben ható erők is a maguk másmilyen minőségeivel.
Láttuk, hogy mi minden hat annak érdekében vagy azzal szemben, hogy a szerelem az életünkben teret kaphasson.
Lássuk most egy kicsit sorba szedve, mi minden dolgozik itt:
Belső világunk egymással kompatibilis érettsége: nőként női, férfiként férfi szerepszemélyiségeink szabad teljessége, vagy éppen blokkjai, sebei.
Könnyű belátni, hogy ha társunk magát férfinak érzi, de elsősorban kislánynak lát bennünket, a párkapcsolat nem tud teljesen kibontakozni.
S ugyanígy, ha társunk szeretetet nélkülöző gyermekként nőtt fel, nehéz lehet neki a társat felismerni bennünk, hiszen legerősebb késztetése, hogy a benne élő gyermeknek keressen anyát.
Ha generációs történeteink tapasztalatai alapján belső hangunk (animuszunk, animánk hangja) mindenkit megkritizál és szívünk senkiben sem bízik, akkor az érkező társ érzi ezt és lehet, hogy elmegy tőlünk, nem tud velünk maradni. Vagy mi szökünk el tőle, az is lehet.
Ha gyermekként mi magunk édesapánk és édesanyánk között az összekötő kapocsként (túl) fontos szerepet kaptunk, akkor lehet, hogy ezt a fontos szerepet nem adtuk még fel, és így lelkünk egy nagyobb része ott maradt a szülők mellett. Hogy is gondolhatnánk saját párra ilyenkor?
És átéreztük a talán legfájdalmasabb akadályt is a kapcsolódásban, amikor magzatként már ismertük azt a tökéletes egymásra hangolódást, amivel a másik minden rezdülését mi is átéltük, és minden tökéletesen egységes és harmonikus volt. Ez az összhang valamiért mégis értetetlenül megbomlott, és a másik egyszerűen eltűnt, meghalt, elveszett. Ennek a veszteségnek az emléke szinte minden sejtünkbe be van íródva, és amíg ővele, az ikertestvérünkkel nem találkozunk az állításban, addig a szerelmet egyszerűen összekeverhetjük ezzel a szintén nagyon bensőséges érzéssel.
Végül lehet, hogy karmikus szálaink oly messzire vezetnek, és a világ megismerésére valamikor rengeteg inkarnációval ezelőtt azt a módszert választottuk, hogy mindenből, ami egy, kettőt teremtünk. Ezt látva végre meg lehet érteni, hogy miért érezzük azt, hogy minden teremtésünk olyan, mint ha homokból építenénk várat. És ahhoz, hogy végre egy oázisra találjunk a sivatag helyett, ahol otthont építünk és a társunkkal élünk, el kell fogadni ennek a végtelenségig kettőződő folyamatnak a végét. Át kell lépni egy új idővonalra, ahol egyszerűség, béke és lépésről lépésre történő teremtés van. Más törvények működnek, ha elhagyjuk a sivatagot.
Szeretettel várlak benneteket az állítói napjaimra.
Kati
© Az oldalon található valamennyi tartalom Bottyán Katalin etnográfus, állításvezető szellemi tulajdona. Felhasználása csak a szerző engedélyével, illetve hivatkozással lehetséges. Kérlek, csak nevemmel, az eredeti linkről oszd tovább.
Állításra a következő linken jelentkezhetsz: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/
