Kollektív teres állítói nap – emberiség (részlet)
Előző életes beavatás-történet a szibériai tajgából.
I.sz 269. Szibéria déli, délnyugati részén egy erdő-beavatotti közösségben vagyunk. A csoport egyik, fiatal leány tagját avatják be éppen.
Fény és tiszta öröm árasztotta el a szívemet: végre teljes lényemmel hozzákapcsolódhatok ahhoz a szent térhez, amiben eddig is éltem, és amit emberi mértékkel mérve nagyon jól ismertem, s amit erdőnek neveznek.
Ezen a reggelen bekötötték a szememet, s kivezettek az erdőbe. Egész napra és éjszakára egyedül maradok ott. Állok, mint egy fa, s megnyitom az érzékeimet a csodálatos tapasztalásnak, hogy az erdő befogad. Érzem, hogy talpaim gyökereket eresztenek a földbe. Megérkeznek hozzám az információk a föld mélyéből, s megérkeznek hozzám Gaia ajándékai. Testem csatorna: ég-föld összekötője, létem teljesség.
Kapcsolódom a fákhoz, a fák által fenntartott energia hálózathoz, bölcsességhez és tudatossághoz. Befogadtak, elfogadtak. Bemutatnak az erdő többi lényének. Egyre bizalmasabbak velem. Érzem, ahogy megközelítenek, megérintenek. Fénypászma vetül az arcomra, néhány levél hullik rám. Pillangók, méhek, madarak szállnak arra. Szárnyuk érinti az arcomat. Kicsi és nagy négylábú állatok érkeznek. Nedves orrukkal megszimatolnak. Már mindannyian ismernek és számon tartanak engem.
Jön az éjszaka hűvöse, s én állok, mint a fák. Talpamon keresztül forróság tölt el, ami a Földből árad belém. A Föld gondoskodik rólam. Ereje beárad a lényembe és átmelegít. Táplál is, mert nem érzek sem szomjúságot, sem pedig éhséget. Jelen vagyok. Földelt vagyok. Mindenség-tudatos vagyok. Jönnek és látnak az éjszaka lényei. Érintenek, elfogadnak, befogadnak ők is.
Közeledik a hajnal. Férfi kísérőm szeretettel figyel engem végig, s amikor eljön a megfelelő pillanat, kérdez. felteszi azokat a kérdéseket, amik a törzsünk életében most fontosak. Megkapom a választ az erdőtől, a földtól, az égtől, vagy az állatoktól. Megkapom a választ a saját testemtől, hiszen a testemben érzem a mindenséget.
A kérdés az, hogy a törzsünk mire számíthat a külvilágból. S érzékelem, hogy a távolból idegen emberek közelítenek. Fejszéjük van és vágják a fákat. Sorra dőlnek ki a fák, ők pedig felénk jönnek.
Anélkül, hogy tennék valamit, érzem, hogy egy erő aktiválódik bennem, ami visszafordítja őket. Nem jöhetnek közel. Visszafordulnak, s soha nem jönnek vissza.
Eljött a pillanat, amikor kísérőm leveszi a szememről a kendőt. Egymásra mosolygunk, semmit sem kell mondanunk. Visszatérünk a törzs lakóhelyére együtt. Már mindenki tudja, hogy mi történt, látom a mosolyukat. Folytatódik az élet hétköznapi rendje, de nincs annál édesebb boldogság, mint ennek a rendnek a részeként létezni.
A Föld megtartó, rám szabott, tápláló bőség-ereje ezután bármikor oda gyűlik, ahová a talpamat teszem. Ennyi elég is lehetne, de van még tennivaló. Törzsünkben a férfi és a női beavatás elkülönült, s újra kell kötni az együttműködés szálait. Már csak azért is, mert a fejszések jobb, ha távol maradnak, s ebben mindenkinek van feladata.
Állításra jelentkezhetsz: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/
© Az oldalon található valamennyi tartalom Bottyán Katalin etnográfus, állításvezető szellemi tulajdona. Felhasználása csak a szerző engedélyével, illetve hivatkozással lehetséges. Kérlek, csak nevemmel, az eredeti linkről oszd tovább.
