Az állításkérő túlsúly problémákkal érkezik, aminek indokát nem találja: rendszeresen sportol, figyel az étkezésére és egészségileg is rendben van, amit orvosi vizsgálatok is alátámasztanak. Kérdése: mi ez a súly?
A bevezető beszélgetésnél csoportszinten is azt találjuk, hogy mindenki valami plusz teherrel érkezett, ami nem a személyes választásokból következik, nem a személyes élet része, hanem valami, ami ezen túlmutat. Így erre a pluszra is kérdezünk. A teszt során azt találjuk, hogy egy előző életes állítás segíthet.
Így jutottunk i.e. 44-be, a mai Mozambik területére, egy tengerparti faluba. Az állítást kérő egy fiatalasszony volt ebben az életében. További szereplők: az anyósa és a férje.
Az első képben a három szereplő a terem lehető legtávolabbi sarkaiba húzódik, nem néznek egymásra. Az állító képviselője ki is fejezi: nem érti, hogy mi közük van egymáshoz.
A férje is megerősíti: egyáltalán nem érzi a felesége felé a kapcsolódást, de az anyjára haragszik. A kérdésre, hogy miért haragszik, azt válaszolja, hogy az anyja felelős a házasságért a számára kevésbé vonzó nővel, s nem érzi a köztük lévő anya-gyermek kapcsolatot sem.
A férj anyja elmondja, hogy ő maga is idegennek, nem ide tartozónak érzi magát. Nem csak a családban, de általában a szárazföldön sem otthonos. Ő a tengert ismeri, a tenger mélyét. Nem is emberi lénynek érzi magát, sokkal inkább delfinnek.
Ezen a ponton tesztelni kellett, hogy ezt az információt hogyan kell értelmezni. Racionális magyarázatként az merült fel bennem, hogy az anyós egy közeli szigetről származik, vagy gyermekkora nagy részét csónakon töltötte, esetleg egy tengeri isten beavatottja.
A teszt ezzel szemben azt mutatta, hogy a képviselő által megfogalmazott mondatok pontosak: a férj anyja egy delfin lény, aki beinkarnált az emberek közé. Ennek az oka, hogy szükséges egy delfin-vérvonal, olyan emberek születése, akiknek inkarnációs láncában delfinek szerepelnek. Így kapcsolódunk oda (vagy talán vissza?) ahhoz a tudáshoz, amit a delfinek őriznek.
Ez a tudás és tapasztalás pedig röviden a következő:
*Könnyű vagy
* Tágas a tér.
* Szabadon, könnyen haladhatsz bármely irányba.
* Nincsenek előtted akadályok, s ahogy haladsz, az út emel és simogat.
Ahogy az anyós kimondja ezeket az információkat, a menye felfigyel. Eddig a terem egy távoli sarkába húzódott, s egy párna kötötte le a figyelmét. Egyáltalán nem nézett sem a férjére, sem az anyósára. Kizártnak és magányosnak érezte magát.
Most azonban azt mondja az anyósának: Most már értem, hogy miért engem választottál a fiad feleségének. Elmondja, hogy a párna a gyermekét (vagy leendő gyermekét) jelképezi. A gyermekével az ölében közelebb lép az anyósához és megölelik egymást.
A férj azonban még mindig elzárkózik és haragot érez az anyja irányába.
Ki is mondja neki: Haragszom rád! Nem értelek! Nem fogadsz el engem, mert én más vagyok mint te! Miattad (amiért olyan vagy, amilyen) senkihez sem tartozom és magányos vagyok! Nehéz az életem. Egyáltalán nem tetszik a nő sem, akit választottál nekem.
Érzékeljük, hogy a férj nem az anyja vérvonalát örökölte, hanem az apjáét, az apja emberi gyökereihez kapcsolódik. Ezt érzi kibékíthetetlen ellentétnek.
Az anyja tehetetlennek érzi magát ezzel a ténnyel szemben.
Az inkarnációs térből itt lépünk át újra a jelenbe. Több, mint kétezer év telt el a történet óta, s az állítást kérő már nem az, aki akkor volt. Sok tapasztalatot szerzett. Behívom őt is a térbe, s kimondja, hogy látja ezt a történetet. Elfogadja a magáénak, s elfogadja a gyógyulást.
Az állítást már ennek a ténynek a tudatában, egy alternatív, belső történettel folytatjuk. Ebben az anyós a fiának a következőt mondja:
Drága fiam! Látlak! Látom, hogy az apád útját követed. Tudd, hogy nem kell választanod. Mindkét út nyitva áll előtted: az anyai út is, és az apai út is. Mindkettőt, vagy akár egyiket, akár másikat is választhatod. Ezzel nem kevesebb lettél, hanem több. Szabad vagy.
A férj így már közelebb tud lépni, és meg tudja ölelni a családját.
Az állítást kérő plusz “súlya” az inkarnációs emlékeiben élő delfin lény, vagy ahogy az anyós képviselője a záró beszélgetésben kifejezte: a kis hableány érzése: a szárazföld kemény, nehézkes haladni, az út néha bánt, mert köves, tüskés. Nem is nyílik mindenfelé. Néha piszkosak leszünk, s nem tisztulunk meg automatikusan. Testünk egész súlyát nekünk kell hordozni, mert a közeg, amiben mozgunk, nem segít úgy, mint a víz. Az állítás eredménye, hogy elfogadta azt a különleges plusz képességet, hogy utazását megélheti a delfinek módján is, s választhatja a könnyűséget.
Az állítást kérő elmondja, hogy nemrégiben volt Mozambikban. Egy óceán parti faluban szálltak meg, s egyik programjuk keretében kihajóztak és delfinekkel úsztak. A delfinek itt szabadon élnek, s ha akarnak, jönnek, ha nem akarnak, nem jönnek. Tehát nincs garancia, hogy akár csak egyetlen delfint is látnak a kiránduláson.
Őket rengeteg delfin fogadta, köztük a helyi kapitány elmondása szerint olyan fajok is, akik soha nem, vagy csak nagyon ritkán úsznak emberekkel.
Áldás
Állításra jelentkezhetsz: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/
© Az oldalon található valamennyi tartalom Bottyán Katalin etnográfus, állításvezető szellemi tulajdona. Felhasználása csak a szerző engedélyével, illetve hivatkozással lehetséges. Kérlek, csak nevemmel, az eredeti linkről oszd tovább.
